1990. augusztus 20-án láttam meg a napvilágot Békészki Ákos néven kis országunkban, azon belül is mostani lakóhelyemen, Békéscsabán. Átlagosnak mondható családban nevelkedtem (vagyis még most is nevelkedek). Szüleim Edit és Ákos. Apukám saját vállalkozását vezeti (hogyha olykor nehezen is), anyukám pedig egy idősek otthonában dolgozik, mint ápoló. Ezúttal is köszönetet mondanék nekik azért, hogy egyáltalán ezt a földet koptathatom, ilyen életem van, és hogy mindenben támogattak. Köszi nektek még egyszer. Van egy öcsém is, őt Bencének hívják. Szegény még csak 15 éves és eléggé zabolátlan, nem tanul semmiből, és olykor megszomorítja szüleim életét. De egy ilyen személy is kell a családba. Nagyon szeretem ezt a családot és a rokonaimat, értük szó szerint bármire képes lennék, és mikor ezt írom nem viccelek.
Sajnos vannak rokonaim, akik már nem lehetnek közöttünk, ők már egy szebb és jobb világban vannak. Szerintem illene róluk is pár szót írni, mert meghatározó személyiségek voltak az életemben. Először talán nagymamámról beszélnék, aki több, mint 5 éve távozott el. Szegény nagyon sokat szenvedett, már nem is emlékszem mikor láttam utoljára egészségesnek. Imádtam őt, vele mindent meg lehetett beszélni, és mindig büszke volt rám. A másik ilyen személy nagytatám, aki kicsit több, mint 1 éve halt meg. Rákos volt. Igen ez a rák egy alattomos dolog. Nagyon hirtelen ment el, egyszer még vidám volt, majd olyan mintha megfázott volna, aztán meg teljesen leépült. És mindez 3 hónap leforgása alatt. Szörnyű volt látni, hogy egy ilyen fontos és idős személy hogyan épül le szellemileg egy 5 éves gyerek szintjére. Tiszteltem és szerettem őt, mindig jókat horgásztunk és beszélgettünk együtt. Ezekről a dolgokról nem is beszélnék többet, mert meghasad a szívem.
Jelenleg párkapcsolatban élek barátnőmmel (már több mint 8 hónapja), akit Alexandrának hívnak és ő a mindenem. Nem vagyunk két azonos személyiség, de szeretem és ő is szeret. Kicsit féltem, hogy nem fogok olyan lányt találni, aki megérti és elfogadja azt a rengeteg hülyeséget, amit kitalálok és csinálok. De még is sikerült. Remélem nem fogom őt elveszíteni, mert akkor egy világ dőlne össze bennem. A családjával is jól kijövök, és ez eléggé ritka dolog. Szóval szeretem, szeretni is fogom, és azt se bánnám meg ha vele kéne megöregednem.
Most beszélnék egy kicsit magamról is, és a terveimről...
Egy életvidám és életrevaló gyerek vagyok, még ha 19 éves is, lélekben még mindig 12. Sokat hallgatok zenét, az zene a mindenem, nélküle nem tudnék létezni. Szeretek főzni és enni is. Lehet, hogy elsőre ez kicsit furán hangzik, de így van (igaz az evés kezdi megmutatni a hatását). Sokan mondják, hogy kicsi vagyok. Hát lehet hogy igazuk van, de ez engem nem érdekel. Az embert nem a magassága alapján, hanem a tettei és viselkedése alapján mérik (szóval aki szerint kicsi vagyok, annak itt a válasz, és a családomban mindenki kinövésű, én vagyok a legmagasabb a magam 180 centijével...). Nagyon szeretek horgászni, bár ez szerintem annak is köszönhető, hogy apukám és nagytatám már egészen pici koromban botot nyomtak a kezembe (ezért is köszönöm jár nekik). Másik kedvenc hobbim a kosárlabda. Nézni és csinálni is szeretem. Lassan 1 éve csinálom, és úgy veszem észre, hogy ezalatt fejlődtem (aki szerint nem az szóljon). Igyekszem azt a tévhitet megcáfolni, hogy a kosárlabda csak a magas emberek játéka. Ha szabadidőm engedi szeretek filmeket nézni, a kedvencem a Spíler (RocknRolla). Hát ide talán ennyi elég is lesz, ha valaki kíváncsi még valamire, annak mesélek, csak szóljon...
Az iskola. Igen. Sohasem szerettem járni. Először a 11-es suliba jártam, majd az ott töltött 8 év után felvettek a Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Informatika tagozatára. Az itt eltöltött 4 év csodálatos volt. Rengeteg embert ismertem meg, és, ami fontosabb, rengeteg barátot szereztem. Most érettségiztem, szóval ezek az évek gyorsan elteltek. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudomány Karára járok jelenleg. Ezután pedig szeretnék magyar tanárként elhelyezkedni valamelyik középiskolában. De ezek még csak tervek, a jövő akármit hozhat.
Hát végül (de nem utolsó sorban) essen néhány szó a barátaimról. Kezdjük Adriánnal és Csabival. Na ezek ketten nagy arcok nekem elhihetitek. A legjobb haverok. Minden baromságban benne vannak, legyen szó bulizásról vagy akármi másról. Mindig együtt kosarazunk. A legjobb barátaim. Na és itt van még a Gyuri. A padtárs 4 évig. A hegyesi arc. Nagyon jó haver. A középiskolában találkoztam vele. Az a jó benne, hogy mindent meg tudunk beszélni és segítünk egymásnak ha tudunk, de nem utolsó sorban rengeteget hülyültünk együtt a suliban.
Jelenleg ennyi jutott az eszembe, ha valamit még kitalálok, akkor azt közlöm veletek. Jók legyetek, béke!
